Rácz Andrea (1978): 2001-ben szerzett szociológus diplomát deviancia szakirányon, 2009-ben szerezte PhD fokozatát szociálpolitikából.
Elsősorban a gyermekvédelmi szakellátás területén végez kutatási tevékenységet, a hazai kutatásokon túl nemzetközi kutatási- és projekttapasztalatokkal is rendelkezik. 2007-2010 között szakmai vezetője volt az Európai Unió 7. Kutatási keretprogramjának, a „Fiatalok és Társadalmi Kirekesztődés” témakör keretében, 5 partnerország részvételével megvalósuló nemzetközi kutatásnak, melynek címe Gyermekvédelmi gondoskodásból kikerülő fiatal felnőttek: utak az oktatási rendszerben Európában. Ezen túl további, több országra kiterjedő nemzetközi munkában vett részt. Munkái közül kiemelhetjük a „Care Work in Europe” címmel 2002-2004 között zajlott kutatást, illetve a Kísérő nélküli menekült gyermekek helyzetét feltáró nemzetközi projektet, mely 2004-2005-ben zajlott a European Social Network vezetésével. Részt vett továbbá gyermekvédelmi szakértőként a „Szociális sztenderd minimumok az Eu-ban” című nemzetközi projektben. 2007 óta a Debreceni Egyetem Szociológia és Szociálpolitika Tanszékén egyetemi tanársegéd majd adjunktus, ahol a szociális munka és szociálpolitika képzésben gyermekvédelmi tárgyú modulokat is oktat.
2002-: a Rubeus Egyesület alapító tagja és elnöke és 2010- : a FICE - Magyarország elnökségi tag