A Doktori fokozat megszerzéséhez választott kutatási témám az állati eredetű élelmiszerek piacának és fogyasztói szokásainak elemzése. A doktori disszertációmat is ebben a témakörben írtam, melynek címe: A sertéshús fogyasztói megítélése és piaci helyzete Magyarországon.
Kutatási területem jelenleg is elsősorban az élelmiszerek fogyasztói szokásaira irányul, azok piaci helyzetének vizsgálatára, és ökonómiai elemzésére. Az élelmiszereken belül különösképpen az állati eredetű élelmiszerekkel foglalkozom, illetve az egészséges életmóddal kapcsolatos termékek fogyasztói szokásainak elemzésével (táplálékkiegészítők, vitaminok, gyógyteák stb.). Emellett kiemelten fontosnak tartom a környezettudatosság vizsgálatát az egyes termékek esetében, a fenntartható fogyasztás témakörét, és az élelmiszer-pazarlás kérdésének vizsgálatát is, hiszen napjainkban ezek a témák is egyre inkább középpontban vannak.
Szerkesztője vagyok a Táplálkozásmarketing folyóiratnak, bírálóként több egyéb szakmai folyóiratnál is tevékenykedem, és a Magyar Tudományos Akadémia Köztestületi tagja is vagyok.